Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Kiss István nemzetközi díjugrató pályaépítő, díjlovas és díjugrató stílusbíró, lovasedző életének 61. évében elhunyt.
Kiss István életét az állatok és a természet szeretete határozta meg, amely már gyermekkorában, nagyapja hatására mély nyomot hagyott benne. Középiskolai tanulmányait tudatosan a lovarda közelsége miatt választotta, ahol mezőgazdasági irányú képzésben részesülve megkapta mindazokat az alapokat, amelyek a kedvtelésből és sportból űzött lovaglást hivatássá formálták.
A Kaposvári Lovas Akadémián tanulva már határozottan a lovak világát választotta élethivatásául.
Versenyzőként, pályaépítőként, bíróként és oktatóként is meghatározó szereplője volt a magyar lovaséletnek. Széles körű tapasztalatait nemcsak gyakorolta, hanem szívesen át is adta: tanította, oktatta, megírta, előadta mindazt, amit a lovaktól tanult.
Búcsúztatására május 15-én, a Debreceni Köztemető 2. számú ravatalozójában 11:00-kor kerül sor.
