MERRE TOVÁBB, MAGYAR DÍJLOVAGLÁS?
Összefoglaló a 2026. október 24-i edzői és szakmai fórumról
Október 24-én a Nemzeti Lovardában tartottuk meg a Díjlovagló Szakbizottság által kezdeményezett szakmai fórumot, amelynek középpontjában a 2027-es versenyszezon szabályozása, a bajnoki rendszer, a minősülési feltételek, valamint az edzői regisztráció és a bíróképzés jövője állt.
Közös célunk egy egyszerűbb, átláthatóbb, a lovasok számára könnyebben teljesíthető szabályrendszer kialakítása, a szakmai színvonal és a lovak jólétének megőrzése mellett.
A fórumon számos vélemény, javaslat és eltérő álláspont hangzott el. Több kérdésben sikerült közös irányt kialakítani, míg más témák további egyeztetést igényelnek.
📌 A fórum legfontosabb témái és eredményei:
🔹 Régiós rendszer és vidéki versenyzés
Megvitattuk a jelenlegi három régió működését, a kelet-magyarországi versenyzési lehetőségek nehézségeit, valamint a kisebb vidéki versenyek támogatásának szükségességét.
A régiók számáról nem született egyértelmű álláspont, ezért a keleti régió képviselőitől konkrét javaslatot várunk a jövőbeni működésre.
Felmerült a LAUSZ szakággal történő együttműködés újraindítása is, amely elősegíthetné a vidéki versenyélet fejlődését.
🔹 Egyszerűbb minősülési feltételek
A cél a feleslegesen bonyolult előírások csökkentése és a versenyzés elérhetőbbé tétele.
Javaslatként megfogalmazódott, hogy a bajnoki minősülés főszabály szerint a lovashoz, ne a ló–lovas pároshoz kötődjön. A fiatal lovak versenyein továbbra is a ló minősülése lenne meghatározó.
A régiós bajnokságokra történő minősülésnél cél, hogy a lovasok bármely régió minősítő versenyén megszerezhessék a szükséges eredményt, függetlenül attól, melyik régióhoz tartoznak.
🔹 Championátus – valódi amatőr bajnokság
A szakbizottság javaslata szerint a Championátus önálló, az amatőr lovasok számára fenntartott bajnokságként működne.
Megvitattuk a hivatásszerűen tevékenykedő edzők és hivatalos szakmai személyek indulási jogosultságának korlátozását is.
Felmerült egy olyan megoldás, amelyben az egyéni Championátus önálló minősülési rendszerrel működne, míg a csapatverseny a régiós bajnokságokhoz kapcsolódna.
🔹 Magyar Bajnokságok
A Korosztályos Magyar Bajnokság bevált rendszerét alapvetően szeretnénk megtartani.
A csapatbajnokság esetében a jelenlévők többsége az edzőkhöz, illetve egyesületekhez kötődő csapatok kialakítását támogatta.
A Felnőtt Magyar Bajnokságot a jövőben ismét ősszel, önálló rendezvényként javasoljuk megtartani.
🔹 Minősülési eredmények és szabadkártyák
A fórumon jelenlévők az alábbi minősülési feltételek bevezetését javasolták:
• Korosztályos Magyar Bajnokság: legalább egy 60%-os minősítő eredmény.
• Felnőtt Magyar Bajnokság: legalább egy 60%-os minősítő eredmény.
A szabadkártyás indulás lehetőségével kapcsolatban a fórumon jelenlévők azt javasolták, hogy a Korosztályos és a Felnőtt Magyar Bajnokságon továbbra is legyen lehetőség szabadkártya igénybevételére, 400 000 Ft-os díj ellenében.
A Régiós Bajnokságokon és a Championátuson a jelenlévők javaslata alapján nem lenne szabadkártyás indulási lehetőség.
🔹 Bajnokavatások – a dobogó a lovasoké!
A fórumon megállapodtunk abban, hogy a hivatalos bajnokavatások során a dobogón kizárólag a helyezést elért lovasok szerepelnek, az edzők nem állnak fel a dobogóra.
Az edzők neve azonban minden esetben elhangzik a bajnokavatás során, ezzel is elismerve a felkészítésben végzett munkájukat.
A hivatalos bajnoki fényképeken a dobogós lovasok szerepelnek, a bajnokavatást követően pedig természetesen lehetőség nyílik közös fotók készítésére az edzőkkel, családtagokkal és a felkészülést segítőkkel.
Ünnepélyes megjelenés és öltözködési rend
A résztvevők abban is megállapodtak, hogy mind az edzők, mind a hivatalos személyek alkalomhoz illő öltözettel tisztelik meg a versenyeket, a versenyzőket és különösen a bajnokavatások ünnepélyes jellegét.
🔹 Bíróképzés megújítása
Megkezdődött a bíróképzési szabályzat átdolgozása.
A cél a gyakorlati követelmények életszerűbbé tétele, a bírói utánpótlás erősítése és a továbbképzési lehetőségek fejlesztése.
Emellett egy új, intenzív képzési lehetőség kialakítását is tervezzük a nemzetközi szinten eredményes, tapasztalt versenyzők számára, német szakmai együttműködéssel.
🔹 Az edzői regisztrációs rendszer megújítása
A fórumon tájékoztatás hangzott el az új edzői regisztrációs rendszerről, a regisztráció feltételeinek változásairól, a gyakorlati vizsgakövetelményekről, valamint a kötelező szakmai továbbképzésekről.
Az új rendszer szerint 2027-től évente legalább egy szakmai továbbképzésen kell részt venni, az új regisztrációs követelmények kötelező alkalmazására pedig 2028. január 1-jétől kerül sor.
🔹 Programgyűjtemény módosítása
2027 januárjától az FEI díjlovas programjai módosulnak, többek között a szárakat a kézből kirágatni, valamint a sörényélen előrenyúlni feladatokkal bővülnek.
Ezek a módosítások a magyar díjlovas programgyűjteménybe is átvezetésre kerülnek.
Hogyan tovább? – Közösen a magyar díjlovaglás jövőjéért!
A fórumon számos kérdésben sikerült közös álláspontot kialakítani, ugyanakkor vannak olyan területek, amelyek további egyeztetést igényelnek.
Külön szeretnénk ismételten kiemelni a kelet-magyarországi régió helyzetét.
A fórumon egyértelművé vált, hogy a régió jelenlegi működésével kapcsolatban eltérő vélemények és igények fogalmazódnak meg, ezért ebben a kérdésben nem született közös megállapodás.
A Díjlovagló Szakbizottság ezért arra kérte fel a kelet-magyarországi régióban élő és tevékenykedő edzőket, lovasokat, versenyrendezőket, egyesületeket és a régió további aktív szereplőit, hogy a régió felelősével közösen dolgozzanak ki egy számukra megfelelő, a gyakorlatban is működőképes javaslatot a régiós rendszer jövőjére vonatkozóan.
Legyen szó a régió esetleges felosztásáról, a bajnokságok rendszeréről, a minősülési feltételekről vagy a vidéki versenyzési lehetőségek fejlesztéséről, szeretnénk, ha az érintettek közösen alakítanának ki egy konkrét, számukra élhető szabályozási javaslatot, amelyet a szakbizottság elé terjeszthetnek.
A célunk nem az, hogy a régióban versenyzők helyett döntsünk, hanem hogy az ő tapasztalataikra és igényeikre építve találjunk hosszú távon is működő megoldást.
A szakbizottság nyitott a javaslatokra, és várja a közösen kidolgozott tervezetet!
Fontos hangsúlyozni, hogy a fórumon elhangzott javaslatok és kialakult álláspontok nem minden esetben jelentenek már elfogadott szabálymódosítást. A végleges rendelkezések a szükséges egyeztetéseket és döntéseket követően kerülnek közzétételre.
Köszönjük mindenkinek, aki részt vett a fórumon, és véleményével, javaslataival hozzájárult a közös gondolkodáshoz!
A magyar díjlovaglás jövőjét közösen kell építenünk – egymással együttműködve, a sportág egészének érdekében.
Díjlovagló Szakbizottság
#MagyarDíjlovaglás #DíjlovaglóSzakbizottság #MerreTovább #Díjlovaglás2027